Karl May  A Sivatag Szelleme
  • Sorozat:
    Karl May Művei - I. sorozat - Indián történetek
    3. kötet
  • Fordító: Ossik János
  • Kategória: Gyermek- és ifjúsági könyvek
  • Oldalszám: 208
  • Könyv kötése: keménytáblás
  • Könyv szélessége: 117 mm
  • Könyv magassága: 177 mm
  • Könyv súlya: 181 gramm
  • Áfa: 5%
  • Bizományos értékesítés: Van
  • Rendelhető: Igen
  • ISBN/ISSN: 9786155129957
Gyermek- és ifjúsági könyvek

Áttekintés a könyvről

Karl May Művei 3. kötet

A kiadó a szerző eredeti szövegei alapján készült új fordításokat jelenteti meg, és nem a régebbi, az ifjúság számára átdolgozott regényeket adja ki újra.
Legyél Te is indián!

Karl May régen: az ifjúság számára átdolgozva…
Karl May ma: eredetiben, felnőtteknek és ifjaknak!!! Uff!




Információ a könyvről

Gyanútlan utazók a sivatagi banditák kezébe kerülnek, ami ezen a vidéken egyenlő a biztos halállal. Derék fehérek és indiánok fognak össze az utazók megmentésére, sőt megjelenik a színen maga Old Shatterhand is.


Részlet a könyvből:

A fiatalember izgatottan elrohant, és eltűnt a ház kapujában. Helmer visszaült a helyére, és nyugodtan pöfékelt tovább. Bloody Fox türelmetlensége nem hozta ki a sodrából. Viszont az újság, amit az ifjú hozott, kellemes érzéssel töltötte el. Milyen remek társaság lesz itt nemsokára! Köpcös Jemmy... hm... Old Shatterhand... hm... és még néhány hasonló! Ah! De hiszen el akartam újságolni Barbarának! Hadd örüljön az asszony is!

Be akart sietni feleségéhez a konyhába, de majdnem beleütközött a Bicegőbe, aki megtalálta Herkulest, a ház néger szolgáját, s miután rábízta a lovakat, visszatért a ház elé. Helmer leültette, és egy kis türelmet kért tőle, aztán folytatta útját a konyhába. Rövid idő múlva újra megjelent két üveg sörrel és poharakkal. Letelepedett vendége mellé, és beszélgetni kezdtek. Alig váltottak néhány szót, amikor Bloody Fox közeledett feléjük, és feldúlt ábrázattal megállt Helmer előtt.

- Borzasztó, amit Wallace elmondott! - kiáltott fel szinte síró hangon. - Nem is tudok másra gondolni, csak azokra a szerencsétlen emberekre, akik ott pusztultak el a Llano Estacado mélyén!

- Elpusztultak? - csodálkozott Frank. - Talán csak eltévedtek?

- Éppen ez az, amitől félek! Itt csak egyetlen ösvény vezet a Llanón keresztül, amely olyan, mint a Góbi-sivatag. Nincsenek kutak, források, oázisok, ahol az utas szomját olthatná, és fáradalmait kipihenhetné. Kiépített út nem vezet rajta keresztül. Ezért az egyetlen ösvényt, mely lóháton járható, kis facölöpökkel jelölték meg. Aki eltér ezektől a földbe vert cölöpök­től, annak vége, menthetetlenül elpusztul: a hőség, a szomjúság, a fáradtság elernyeszti; már gondolkodni sem tud, csak bolyong, sokszor körben is, míg lova össze nem roskad alatta. Kevés, nagyon kevés ember van, aki a Llanót annyira ismeri, hogy az útjelző cölöpök nélkül is el tud igazodni rajta.

- No de hát ott vannak a cölöpök! - mondta Frank. - Miért kell eltérni tőlük és más úttal kísérletezni?

- Mert vannak gazfickók, akik a cölöpöket kihúzgálják, és úgy verik be újra, hogy az utast tévútra vezessék, tőrbe csalják, kifosszák és meggyilkolják!

- Sátánok! - kiáltott fel Frank elborzadva.

- Több ilyen banda van, de egyforma módszerrel dolgoznak - vette át a szót Helmer. - Az utas a hamis irányba áthelyezett cölöpöket követi, s azok egyszerre csak véget érnek. Az áldozat most már menthetetlen.

- No és ha megfordul, és a cölöpök mentén visszafelé lovagol?

- Ahhoz már nincs ereje. Aztán meg olyan helyre került, ahol nem maradhat életben. A banditáknak egy ujjal sem kell hozzányúlniuk. Egyszerűen megvárják, míg felfordul a szomjúságtól. Akkor aztán előbújnak rejtekhelyükről, és kifosztják a halottat.

- És nem lehet ezeket a keselyűket ártalmatlanná tenni? - kérdezte Frank.

Helmer éppen válaszolni akart, amikor figyelmét egy lassan közelgő alak vonta magára. Csak akkor vették észre, amikor a ház elé ért. Tetőtől talpig fekete posztóba öltözött, s kezében kis csomagot vitt. Ösztövér alakja, szűk válla, sovány arca, hegyes álla sehogy se illett ebbe a környezetbe. Fekete keménykalapját mélyen a homlokába húzta, s még szemüveget is viselt. Nesztelen léptekkel osont oda hozzájuk, két ujjával megérintette kalapja peremét, és alázatos hangon köszönt:

- Jó napot, uraim. Nem tudom, jó helyen járok-e. Mr. Helmert keresem!

Helmer végignézett rajta, és pillantása elárulta, hogy ez a papos külsejű ember nem nyerte meg tetszését.

- Igen, Helmer vagyok - felelte. - S ön kicsoda?

- Az én nevem Tobias Burton, és misszionárius vagyok. Az Ítélet Napjának Szentjeihez tartozom.

Kenetteljes, de önérzetes hangon jelentette be ezt, s azt hitte, kellő hatást ér el vele. De a várt hatás elmaradt.

- Tehát mormon? - kérdezte Helmer vállvonogatva. - Ez az én szememben nem érdem. Az Ítélet Napjának Szentjei! Így nevezik magukat! Ez már magában is gőgös hetvenkedés! Én egyszerű ember vagyok, olyan, mint a többi, s nem kedvelem azokat, akik különleges lények­nek tartják magukat. Egy szó mint száz, nincs szükségem szentekre. Nem tűrök lélekkufárokat a házamban.

Elég érthetően megmondta, de Burton nem sértődött meg, és nem vette tudomásul, hogy útilaput kötöttek a talpára. Újra kalapjához nyúlt, most már mélyen megemelte, s alázatos hangon felelte:

- Téved, Sir, ha azt hiszi, azért jöttem, hogy tisztelt háza népét megtérítsem. Magánemberként állítanék be, fáradt vándorként, ki éjjeli szállást keres, s éhségét, szomjúságát szeretné csillapítani.

- Jól van, azt megkaphatja, feltéve természetesen, hogy meg tudja fizetni - mondta Helmer mogorván.

Még egy kelletlen pillantást vetett a hívatlan vendégre, aztán bosszúsan elfordította fejét. A mormon felnézett az égre, torkát köszörülte, aztán ájtatos hangon felelte:

- Nem állíthatom, hogy dúskálok e bűnös földi világ kincseiben, de szerény ételemet, italomat és szállásomat ki tudom fizetni. Egyébként úgy hallottam, hogy ennek a háznak a gazdája nagyon vendégszerető úriember.

- Hol hallotta azt?

- Taylorville-ben, ahonnan jövök.


Kapcsolódó könyvek:
Old Surehand I.
Old Surehand II.
Fekete musztáng

Az író életrajza