Vitéz Miklós  Vak Béla és II. Géza
  • Sorozat:
    Magyar királyok és uralkodók
    6. kötet
  • Kategória: Magyar történelem
  • Oldalszám: 96
  • Könyv kötése: keménytáblás
  • Könyv hossza: 284 mm
  • Könyv szélessége: 208 mm
  • Könyv súlya: 458 gramm
  • Áfa: 5%
  • Bizományos értékesítés: Van
  • Rendelhető: Igen
  • ISBN/ISSN: 9786155013201
Magyar történelem

Áttekintés a könyvről

Magyar királyok és uralkodók 6. kötet

Látogassa meg a sorozat acebook oldalát!


Csak díszdobozban kapható!

Információ a könyvről

Kevés országban ültettek trónra egy vak embert, hogy uralkodjon. Nálunk is kivételes eset volt, hogy egy fogyatékossá tett fiatalember, II. (Vak) Béla uralkodhatott. A vak király keményebbnek bizonyult, mint nem egy látó uralkodó. Fiát, II. Gézát uralkodásra nevelték. Két évtizeden át irányította az országot, mégis élete vége felé látnia kellett: nagy baj, ha egy királynak nincs fia, nincs trónörököse.

 

Részlet a könyvből:

 

Uros Ilona, a király „szeme”

 

Mielőtt tovább mennénk, okvetlenül említsük meg Ilonát királynét és testvérét, Belust, már csak azért is, mert kettejük nélkül Béla igazából szinte semmit sem érhetett volna el pályafutása során, annak ellenére sem, hogy király lett Magyarországon.

Sorozatunk előző kötetében említettük, hogy miután István megtudta, hogy él a halottnak hitt Béla, udvarába hozatta, és alkalmatos, az elvárásoknak megfelelően előkelő születésű feleséget szerzett neki. Aki ráadásul állítólag még szép is volt – kár, hogy Béla ezt a szépséget élete folyamán sohasem láthatta…

Amikor eljött a koronázás napja, Ilona hercegnőből, a raskai szerb „nagyzsupán”, vagyis fejedelem, Uros lányából, Béla feleségéből magyar királyné lett. Addigra valószínűleg megtanult magyarul is. Magyarországra kerülése előtti életéről amúgy nem sokat tudunk. A középkori Európában még a Magyar Királyság is meglehetősen periférikus területnek számított, hát még a balkáni kis államok egyike, ahonnan Ilona származott! Ezek az országok ráadásul még akkor is Bizánc árnyékában éltek, később meg fél évezreden át a törökök megszállása alatt senyvedtek.

Tehát Ilona nem egy különösebben gazdag és fényes királyi udvarból érkezett. Ennek ellenére, miután Béla felesége lett, hamar megtalálta a helyét új környezetében. Ebben nagy segítségére lehetett az öccse, az állítólag szálfa termetű és igen jó hírű férfiú, akit a különféle források Belosnak, Belusnak, sőt Bélusnak is neveznek. Ez nem valamiféle becéző névforma volt, hanem szerb keresztnév. A herceg egyszerre volt jó katona és diplomata. Mire Béla király lett, már nem tudta nélkülözni sógorát, Belust. Kinevezte a királyi tanács tagjának, és mindenben meghallgatta a véleményét. Előre kell bocsátanom, hogy Belus – idegen származása ellenére – nagyon pozitív alakja lett annak a kornak, és az akkori magyarok is sokat köszönhettek neki.

A koronázás után a királyi pár, no meg a sógor elkezdték uralkodásukat. Ki kell jelentenünk, hogy bizony nem lehetett könnyű dolga itt senkinek – a legnehezebb magának Bélának.  Gondoljunk csak bele: nyilvános megjelenései alkalmával a király ott ül a trónon, és leghűségesebb embereit, egész környezetét is csak a hangjukról ismeri. Akik most körülveszik, azok közül senkit sem látott soha! Még a saját feleségét sem! (Vajon maradtak-e homályos gyermekkori emlékei arról, voltaképpen milyen is látni?)

Mindenki csak egy-egy hang, egy-egy érintés talán. Néha ő érint meg valakit, egy szolga vagy úr karjára, vállára támaszkodik, és azok vezetik őt az udvarban. Nem mozdulhat egyedül soha sehová – mindenhová vezetik, a trónteremtől az árnyékszékig. Talán csak a felesége testét ismeri intim módon (a szó valamennyi értelmében) – minden más a világból csak hang, csak néhány kósza érintés. A világban való mindennapi tájékozódásban pedig talán még az illatok, a szagok lehettek valamennyire a segítségére. (És az akkori viszonyok között ezek alighanem jóval erősebbek, jellegzetesebbek voltak, mint manapság…)

A vak király nem ülhet lóra – végzetes lenne, ha a lova megijedne és elragadná! De az is, ha menet közben, például egy erdőn áthaladva egy alacsonyabb ág taszítaná le a királyt a nyeregből. Hát kocsin utazik, ami az akkori utakon több mint fárasztó – sokszor kimerítő, szinte „gyilkos” utazásokra van csak lehetőség. De a királynak mennie kell, megjelennie itt, ott és amott, az egész országban, hogy láthassák. Mert őt látják az alattvalók, uralkodójuk viszont őket nem. A királyi tanácsban is csak a hangjuk után ismeri meg, egyáltalán ki beszél – és ez is csak egy idő után működhet, amikor már mindenkit többször hallott felszólalni. xxx 3. kép

Egy nem születésétől fogva világtalan, hanem erőszakos módon megvakított ember amúgy – még a csonkítás után évtizedekkel is – a környezete számára eléggé megrendítő látványt nyújthatott. (Bélát a későbbi krónikák képei – vagy hogy a többi királytól megkülönböztessék, vagy mert egyébként is ezt viselte – gyakran a szemén kendővel ábrázolják.)

A király aligha tudott írni; hétévesen vakították meg. Mivel ennek megtanulására nem is volt lehetősége, sem szüksége, hát az írás mint olyan kiesett az életéből. Mindent felolvastak neki – viszont az okiratokat, törvényeket valahogyan hitelesítenie kellett! Ehhez viszont akkoriban nem okvetlenül volt szükség írástudásra. Egy oklevélen legfeljebb a király monogramja szerepelt – gyakran szintén az oklevél leírójának kalligrafikus írásával –, a megerősítést pedig általában a megfelelő királyi pecsét ráhelyezése jelentette. Tehát akaratnyilvánításának saját kezűségét abban a korban nem elsősorban aláírással, hanem megpecsételéssel ismerte el az uralkodó – akiknek sorában, bár egyre csökkenő számban, de a látók közt is még akadtak analfabéták!

Béla hihetetlen módon rá volt utalva a környezetére, elsősorban a feleségére, Ilonára, aki nagyon céltudatos asszony volt. Nyilvánvaló, hogy kislány korában nem arról ábrándozott, hogy egyszer majd magyar királyné lesz – egy vak férfi oldalán! De most, amikor ez adatott neki, hamar ráérzett a feladatára. Megismerte az itteni viszonyokat, már azokban a – koronázást megelőző – években, amikor még „csak” Béla felesége volt, és nem királyné.

Ismerte már a nyelvet, és megismerte mindazokat az urakat, akik számítottak a korabeli országban. Bizonyára szerette vagy legalábbis kedvelte a férjét. Tudta, hogy belőle a világtalan fiatalember révén lett királyné, de ha már így hozta a sors, akkor amennyire csak tőle telik, segít a vaknak… látni. A szó minden értelmében: ő, a feleség lesz a szeme, a füle, és ha kell, az erős karja is! (Ezt hamarosan demonstrálta is.)

Pedig nem lehetett könnyű dolog Bélával élni. Nem volt igazán kedves, könnyen oldódó ember. Éppen ellenkezőleg: minden forrásunk arra utal, hogy komor, rosszkedvű, pesszimista természet volt. Fiatal kora ellenére már eléggé megkeseredett. Persze érthető, hogy nem lett igazán víg kedélyű férfi abból a gyermekből, akit 7 évesen megvakítottak – hiszen ez rányomta bélyegét egész későbbi életére, és mindenre, amit tett, amit tehetett, illetve amit nem! Vaksága miatt már soha nem volt negyedannyi esélye sem semmire, amit mások játszi könnyedséggel megkaphattak a sorstól, vagy megszerezhettek saját erőből.

Bélának semmi sem ment könnyen. Keveset kapott, annak is egy részét a véletlen hozta, mások jóakarata segítette őt előbbre jutni. Ez a tudat sem lehetett éppenséggel felemelő, és nem ébreszthetett a lelkében vidám érzéseket. Ilonának tehát egy elkeseredésre és depresszióra hajlamos királlyal kellett együtt élnie.

Méghozzá úgy, hogy alighanem sokkal több időt töltött el a társaságában, mint az akkoriban a királyi családokban általában szokásos volt. Magától értetődő lehetett, hogy a vak király felesége mondjon el a férjének mindent, amit az nem láthatott, vehetett észre a királyi udvarban. Melyik úr hogy néz ki, hogyan volt öltözve, amikor Béla elé állt valamilyen ügyben, hány kísérővel jött, milyen volt az arckifejezése ekkor vagy akkor. Milyen külsőségekkel érkezett egy idegen követ, sőt, a királyné még a királynak hozott ajándéktárgyakat is bemutathatta, amelyeket Béla csak megtapogathatott, és lehetőleg nem mindenki szeme láttára. Milyen volt az idő, mi minden történt még aznap az udvarban – egyszóval a pletykák és a látszólag jelentéktelen események is nyilván szóba kerültek. A király csak így kaphatott viszonylag teljes képet arról, hogy voltaképpen mi is történik körülötte…

1695 Ft
1356 Ft
20 %
Ajánlott könyvek

Balla Tibor

A k.u.k. hadseregtől a Vörös Hadseregig

A Nagy csaták sorozat 14. kötete

 

Magyar katonák a Nagy Háború román és olasz frontján, és a Tanácsköztársaság honvédő hadjáratban

 

Lázár Balázs

A Habsburg Birodalom zászlói alatt

Nagy csaták sorozat 13. kötete.

A „Nagy Csaták” könyvsorozat magyar csatákat tartalmazó kötetei az eddigiektől eltérően nem kronologikus rendben jelennek meg. A kötetben szereplő csaták: A kötetben szereplő csaták: Pétervárad ● Belgrád ● Banja Luka ● Kolin ● Berlini portya ● Leuthen ● Arcole ● Győr

Látogassa meg a sorozat Facebook oldalát!

Szabó Péter

Harcok a horogkereszt árnyékában

Nagy csaták sorozat 12. kötete.

A „Nagy Csaták” könyvsorozat magyar csatákat tartalmazó kötetei az eddigiektől eltérően nem kronologikus rendben jelennek meg.
A kötetben szereplő csaták: A magyar királyi Gyorshadtest 1941. évi ukrajnai csatái ● Csaták a Donnál. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg 1942–1943. évi hadműveletei ● A magyar 1. hadsereg 1944. évi támadása a Kárpátok előtt
Látogassa meg a sorozat Facebook oldalát!