Áttekintés a könyvről
A Duna Könyvklub gondozásában még 2004-ben jelent meg ez könyv az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar színészről, Garas Dezsőről. A bővített kiadásban szerepel két interjú a színészóriással, amelyekben összegzi pályafutását. A könyv Garas Dezső életét, munkásságát öleli fel a kezdetektől napjainkig.
Információ a könyvről
Garas Dezsőt mindenki ismeri, hiszen megannyi szerepben (színpadon és filmvásznon egyaránt) játszott, alakját, hangját, mozdulatait nem nehéz felidézni.
Azt azonban, hogy ki volt valójában Garas Dezső (1934. december 9. - 2011. december 30.), pályafutásának dicső vagy buktatókkal tarkított állomásait már jóval kevesebben tudnák felsorolni. Részben ezt a hiányosságot kívánja pótolni ez a kötet, ami a sorozat szerkesztési elveinek megfelelően darabokra bontva tálalja alanyának életét - egészen pontosan a szerzők négy felvonásban próbálják megragadni Garas Dezső titkát.
Molnár Gál Péter az iskolaévektől kezdve tekinti át színházi pályáját, szerepről szerepre haladva, minden színházba követve Garast, nem feledkezve meg szabadúszói alakításairól és rendezéseiről sem. Nem bonyolódik kritikai fejtegetésekbe, hanem szubjektív krónikásként emlékezik meg mindenről, időnként széljegyzetekkel tarkítva mondanivalóját. Kőháti Zsolt hasonló elv alapján sorolja fel azt a rengeteg filmet, amiben Garas Dezső eddig játszott. A szerkezet hasonló, azonban van némi eltérés, ugyanis amikor lehetőség nyílik rá, téma szerint próbálja csoportosítani a szerepeket. Ezek közül a foci és a bohóc talán a legérdekesebbek (és legismertebbek).
A kötet igazi különlegessége (véleményem szerint) Albert Györgyi interjúja az idős színésszel, aki nem csupán színészi hivatásáról és a színészet jelenlegi helyzetéről beszél, hanem érintőlegesen magánéletéről, és általában mindenről, ami a kérdések kapcsán eszébe jut. Marschall Évának jutott talán a leghálásabb feladat: összegyűjteni a kortársak véleményét, majd szépen sorba rendezve közreadni. Eredetileg ennyi volt a kötetben, ám a bővített újrakiadásban szerepel még két interjú is a színésznagysággal, melyekben ő maga összegzi pályafutását.
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, még úgy hittem, „ismerem” Garas Dezsőt, hiszen jó pár filmben láttam, és volt szerencsém színpadon is látni. Ahogy fogytak a lapok, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá tudásom felszínes mivolta. Szerencsére mire eljutottam az utolsó oldalig mindez megváltozott: meggyőződésem, hogy Garas Dezső méltán került a nemzet színészei közé.
(2011. december 30-án bekövetkezett haláláig játszott a Nemzeti Színház színpadán - a szerk.)
Galgóczi Tamás - 2012. február 6.
Forrás: ekultura.hu
Részlet a könyvből:
Marschall: Sokan hiszik, a külseje predesztinálja arra, hogy jó vicceket mondjon, holott a kabaré nem vicc.
Farkasházy: Sose hallottam tőle viccet; a külleméről pedig azt mondta, ha Hollywoodban ismernék, minden filmben szerepelhetne. Igaz, csak villanásnyit, hiszen nem tud jól angolul, ám a producerek ilyen pónemet nem szívesen hagynak ki egy produkcióból sem. Ezekből a kurta szerepekből viszont fényűzően élhetne.
Ekkor elfacsarodott a szívem. Már korábban is sokszor gondolkodtam azon, hogy ez a nagy generáció, Darvas, Latinovits, Garas, Kálai, és még jó néhányan, micsoda világkarriert csinálhattak volna, ha gyermekkorukban vagy később nem a szocializmus politikai gazdaságtanát okítják nekik a Főiskolán, hanem angol nyelv-és irodalmat. Ez egy elvetélt generáció, hiszen óriási színészek voltak-vannak.
Marschall: A Rádióban Garas már dolgozott, mielőtt maga odakerült volna. Ismerek lényegesen korábbi felvételeit. Maga találta meg, vagy kézen fekvő volt, hogy dolgozzon vele.
Farkasházy: A mai napig feszélyezett a kapcsolatunk. Lehet, hogy ő a barátjaként gondol rám, de én nem merem ezt a titulust használni vele szemben. Harminc éves koromban kezdőként kerültem a szakmába, és az akkori nagy színészeket a mai napig képtelen vagyok kollégának tekinteni. Ez épp olyan, mint az iskolában a felsősök. Hozzájuk soha nem növünk fel.
Tehát, amikor például együtt kezdtem dolgozni Ruttkaival, Latinovitssal, Darvassal, Várkonyival, Bástival, Sinkovitssal vagy Garassal, akkor nagyon nehezen indult a beszélgetés. Nem csoda, akkor már vagy húsz éve csodáltam őt a Liliomfyban, nem tudom, hányszor láttam a Vonó Ignácban a Madáchban, és mennyiszer játszottam le videón a Mocorgót. Az én tesze-toszaságom természetesen őt is feszélyezte és zavarta, hogy mindig kicsit filozofikus anyagokat kap tőlem.
Tudta hogy ő a nagy bölény, ezért mindig vele mondattuk el a fajsúlyosabb anyagokat, holott röhögtetni, bohóckodni jött a kabaréba. Lelkesen érkezett a szerkesztőségi szobánkba, majd beleolvasott a szövegébe és elfancsalodott. Na, megint valami gondolatgazdag – mondta. Én kevés emberre írtam, de rá évekig. Kálai Fervivel volt egy kettősük, egy ilyen „jónapot, jónapot” – beszélgetés. Gyerekkoromból emlékszem egy ostoba szóviccre: Jónapot-jónapot, kérek egy Esti Hírlapot. Esti Hírlap elfogyott, Esti Hírlap elfogyott, Esti Hírlap elfogyott. Jó napot, jó napot.
Ezt a blődlit lecsupaszítva, roppant kevés szóval fogalmazva mondtak el fontos dolgokat, történelmünk később különösen fontossá vált éveiről. Talán csak ezek az anyagok maradnak fenn tőlem, főként a két kiváló művész miatt, másfelöl, ezek nem annyira napi aktualitások. Sajnos, én többnyire a mának írok, ezért feltehetően az lesz a sorosom, mint a napilapnak, amely az illemhelyen végzi.
Marschall: Garas talán még most is vágyik a klasszikus kabaré játsszásra, de ez sosem adatott meg számára.
Kapcsolódó könyvek:
Szerelmem, Albert Györgyi
Latinovits