• Sorozat:
    Nemzet nagyjai - Sport
  • Magyar alcím: Jó estét! Jó szurkolást...
  • Kategória: Portré, visszaemlékezés
  • Oldalszám: 206
  • Könyv kötése: keménytáblás
  • Könyv szélessége: 155 mm
  • Könyv magassága: 225 mm
  • Áfa: 5%
  • ISBN/ISSN: 9789636951241
Portré, visszaemlékezés

Áttekintés a könyvről

JELENLEG NEM RENDELHETŐ!

Információ a könyvről

Vannak, akik gyűlölnek, de tudom, hogy sokan szeretnek. Ezt elfogadtam, nincs ezzel semmi gond.

Még 1971-ben kerültem a televízióhoz, és olyan szerencsém volt, hogy az 1972-es müncheni olimpián már dolgozhattam. Úgy jöttem haza Németországból, hogy az újoncból ismert tévériporter lett. Mindent a sportnak, a televíziónak köszönhetek, és hálás vagyok ezért. Talán még egy könyvet szívesen írnék, ez motoszkál bennem. Nem tudom, lesz-e rá időm...

 

Részlet a könyvből:

– Hogyan teltek a Telesport szerkesztőségének napjai azokban a hetekben, amikor az egyik kollégájuk az életéért küzdött?

– A sportnapilap interjúja után megjelenő újságcikkekkel nem foglalkoztunk, nem is beszéltünk róluk. Az osztályon belül érezhető volt, hogy nagy a gond, hiszen komoly volt a hangulat, mindenki átérezte, milyen küzdelem zajlik most egy kórházi szobában. Azt hiszem, a Jenőnél bent járt kollégák elbeszélései alapján már nem volt bennük remény, úgy éreztük, hihetetlen csodának kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy Jenő még egyszer visszatérhessen közénk dolgozni, vagy akár csak látogatóba. Inkább azt próbáltuk meg magunkban felfogni, hogy mi fog következni, és mikor csörren majd meg a telefon a rossz hírrel. Nem akartam bemenni hozzá a kórházba, ugyanis nem tudtam, hogy beengedett volna-e magához.

Persze ha azt üzente volna, hogy látni akar minket, akkor gondolkodás nélkül bementem volna hozzá. A Telesport munkatársai készítettek egy transzparenst, amelyre mindenki ráírhatta Jenőnek szóló személyes üzenetét. Emlékszem, nekem csak egy kis hely maradt, így az én üzenetem nagyjából a következőképpen hangzott: „Látod Jenő, nekem már csak ilyen kevés hely jutott. Jenő! Te egész életedben tudtad, hogy mi a küzdelem, tehát semmit sem kell tenned, csak hozd magad! Küzdj és bízz a csodában!” Biztos vagyok benne, hogy egyesekben kételyek merülhetnek fel a transzparens üzeneteinek őszinteségét illetően, ám állítom, mindenki félretette a korábbi ellentéteket, és mindenkit az őszinte aggódás vezette mondandója megfogalmazásakor. Ha jól tudom, nagyon örült Jenő a transzparensnek.

A jó kívánságok önmagukban nem segíthettek. Éppen otthon voltam azon a napon, amikor megcsörrent a telefonom. Összerezdültem, amikor hallottam, a szerkesztőségből hívnak. Noha tudtam, hogy be fog következni Jenő halála, mégis megdöbbentett a hír. Ráadásul egy-két nappal korábban már tudtuk, hogy a legrosszabb bármelyik pillanatban bekövetkezhet, de ilyenre sosem lehet felkészülni. Le kellett ülnöm, hosszú másodpercekig megszólalni sem tudtam. Aztán anélkül, hogy bármit mondtunk volna egymásnak, elköszöntünk, letettem a kagylót, és egyedül maradtam a gondolataimmal, hogy feldolgozzam az elhangzottakat.

– Azt hiszem, ezek után visszatérhetünk a gyökerekhez, a kezdeti időkhöz, amikor megismerted Knézy Jenőt, majd a munkatársa lettél. Milyen benyomást tedd rád, a kezdő riporterre az akkor már országos hírű kommentátor?

– Amikor megismertem Jenőt, már ő volt a KNÉZY. A Komlósi Stúdió hallgatójaként előadást tartott nekünk, és már akkor is azt a benyomást tette rám, hogy határozott személyiség, aki a legnagyobb szeretettel beszél a szakmájáról. Világéletemben díjaztam azokat, akik szeretettel művelik azt, amire az életüket feltették. Jenőnél is pontosan ezt éreztem az előadásából, amelynek a végén bejelentette, ha valakinek van kedve megnézni a Magyar Televíziót és azon belül a Telesport szerkesztőségét, az nyugodtan szóljon neki, és ő elintézi, hogy egy napra bemehessen körülnézni.

Mivel nagyon szerettem volna megismerni a sportszerkesztőséget, vettem a bátorságot, és telefonáltam neki a megadott számra. Sajnos nem volt benn, egy hölgy közölte velem, hívjam később. Tépelődni kezdtem, hogy talán a Sors keze, hogy nem volt a munkahelyén, ám később mégis újra felhívtam. Jenő emlékezett az ígéretére, és azonnal megígérte, hogy leadja a nevem a bejáratnál. A megbeszélt napon lejött elém, felkísért a sportosztályra és mindent megmutatott. Úgy viselkedett, mintha az idegenvezetőm lenne. Azt hiszem, látta rajtam, hogy ez mennyire fontos nekem, és mintha a saját kezdeti napjaira emlékeztettem volna. Mint később kiderült, ez egyfajta vizsga is volt nála, kíváncsi volt arra, ki is az a csoportunkból, aki komolyan gondolja, hogy sportriporter válik majd belőle.

Amikor aztán bekerültem a televízió sportosztályára dolgozni, még senki sem tudta, hogy Pistivel ketten fociőrültek vagyunk. A velünk együtt kezdő fiatal csapatot a régiek elnevezték Mókus őrsnek – vagy ahogy később Jenőtől hallottam –, KGB-nek, azaz Komlósi Gábor Bandájának. Az első időszakban nem végeztünk valami izgalmas munkát, hiszen legfeljebb a telexletépéstől a fénymásolásig terjedtek a feladataink. Ugyanis az ajánlatunk úgy szólt, lehetőséget kapunk arra, hogy bejárjunk, és elvégezhetjük azt, amit ránk bíznak. Ekkor még egyáltalán nem lehetett tudni, hogy melyikünk melyik sportágnál fog kikötni, merre fog orientálódni, egyáltalán megragad-e a Telesportnál. Aztán jöttek az eurovíziós átvételek, s ennek köszönhetően rengeteg focimeccs összefoglalóját kaptuk meg. Ez alapján minden hétfő este egy nagyobb összefoglalót kellett készítenünk. Miután Pistivel mi állandóan ezeket a meccseket néztük, felismertük a játékosokat, és e kis „játékunk” híre a vezetőség fülébe is eljutott.

Ekkor dönthetett úgy Vitray Tamás, hogy kipróbál minket a foci frontján, vagyis az addig hozzá és Jenőhöz tartozó területen. Legelőször próbaközvetítéseket csináltunk, amelyeket kielemezve rábólintottak arra, hogy foglalkozhatunk a labdarúgással. Persze ez nem jelentette azt, hogy közvetíteni is fogunk, eleinte annyi volt a feladatunk, hogy Jenőnek megírtuk a meccsek összefoglalójának a szövegét, leírtuk, hogy kik játszanak a csapatokban. Azt hiszem, Jenő eleinte tételesen ellenőrizte szövegüket, ám egy idő után már vakon megbízott a munkánkban.

Természetesen a hangunk kezdetben nem volt hallható. Az első nagy feladatunk Pistivel az volt, hogy csináljunk egy sorozatot az európai bajnokcsapatokról, s ezt már mi mondhattunk alá. Mivel mindent beleadtam a munkába, éreztem, hogy sorsdöntő lehet számomra. Persze azt is észrevettem, hogy amikor a sorozatot elkezdte vetíteni a televízió, az idősebb kollégák, köztük Jenő is, nemtetszésüknek adtak hangot, hiszen rájöttek arra, hogy konkurenciát jelenthetünk számukra. Ráadásul egyre jobban élveztem a vezetőség bizalmát, így már csak idő kérdése volt, mikor kapom meg az első közvetítésemet.

2998 Ft
2398 Ft
20 %
Ajánlott könyvek

Géczi Zoltán (szerk.)

Robin Williams

„Azért kezdtem el komédiázni, mert más színpadra nem engedtek fel.” – emlékezett vissza karrierjének kezdetére minden idők egyik legnagyobb nevettetője. A füstös klubokból egyenes út vezetett a televízióba, majd a mozivászonra.

„Egy úr az űrből” – „Jó reggelt Vietnam!” – „Holt költők társasága” – „A halászkirály legendája” – „Mrs. Doubtfire” – „Jumanji” –  „Good Will Hunting” – „A kétszáz éves ember”

Albert Györgyi, Kőháti Zsolt, Marschall Éva, Molnár Gál Péter

Garas

A Duna Könyvklub gondozásában még 2004-ben jelent meg ez könyv az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar színészről, Garas Dezsőről. A bővített kiadásban szerepel két interjú a színészóriással, amelyekben összegzi pályafutását. A könyv Garas Dezső életét, munkásságát öleli fel a kezdetektől napjainkig.

B. Tóth László

A nevem B. Tóth László / ez az én történetem

„A nevem B. Tóth László”. Ez a cím védjegye a legendás rádiósnak, aki most először papírra vetette történeteinek legjobbjait.
Soha nem hallott sztorik, események, visszaemlékezések sora, zenével és annak különböző korszakaival fűszerezve. A vidám gyermekkori kalandokon keresztül megismerjük az embert, a „beat” műfaj iránti korai szeretetét, megtudhatjuk milyen barátságok és szerelmek szövődtek a műfaj későbbi nagy sztárjaival.