Áttekintés a könyvről

Agárdy Gábor A Nemzet Színésze volt.

Információ a könyvről

Valóban az egész nemzeté, hiszen mintegy hetven esztendőt átívelő pályája során, vidéken és Budapesten két-három nemzedék színházszerető közönségét szolgálta, az igényes nevettetés, a vásári komédiázás, s nem kevésbé magas fokon a kivételes drámai jellemábrázolás gazdag eszközeivel. A 2006 januárjában 84. életévében elhunyt művész az anekdotázás mestere volt.

Részlet a könyvből:

„Az első próba délelőttjén elmentem a Játékszínbe, és közöltem Ács János rendezovel, hogy nem játszom el a rám osztott szerepet. Ezt ne vegye személyeskedésnek, nem ellene, hanem a Komédiások enyhén szólva mocskos nyelvezete ellen van kifogásom. Ma is ez a véleményem! Ezután bementem a Nemzeti Színházba, ahol Sziládi János igazgatónak elmondtam döntésem okát s azt is, hogy tudom, mi a kötelességem: holnaptól kezdve nem tekintem magam a színház tagjának.

Este nem volt fellépésem. Másnap délelőtt telefonon kerestek a titkárságról: Sziládi igazgató elvtárs üzeni, fáradjak be hozzá, szeretne beszélni velem. Boldogan állok a rendelkezésére – mondtam –, de én már nem vagyok a színház tagja, ha beszélni akar velem, szívesen látom a lakásomon. Kaptam egy másik telefonhívást is. Ádám Ottó keresett.

A színházi világban gyorsan szállnak a hírek: már tudta, mi történt, s azt is, hogy nagyon megrázott az ügy. Felajánlotta a segítségét: „Van egy színház a körúton, amelyik bármikor szívesen lát” – mondta. Elfutotta a szememet a könny, nagyon jólestek a szavai. Megköszöntem a segítségét, de nem fogadhattam el. „Ha én elmegyek a Nemzetiből, nem akarok más színházhoz szerződni. Elég volt a vándoréletből, elfáradtam” – mondtam neki. Még aznap ellátogatott hozzám Sziládi János, s hosszasan elbeszélgettünk. Arra kért, maradjak.

Eltekintenek attól, hogy eljátsszam azt a bizonyos szerepet, de másítsam meg az elhatározásomat. Én párttitkárhelyettes, szakszervezeti funkcionárius, Kiváló Muvész vagyok, nem tenne jót a színháznak, a vezetésnek, ha ezekben a nehéz időkben, amikor annyian és oly sokfelol támadják a Nemzetit, egy újabb „ügy” nehezítené a helyzetet. Vegyem semmisnek a felmondásomat, s ok nem alkalmaznak velem szemben semmiféle retorziót. Beleegyeztem az ajánlatba, de a legnagyobb megdöbbenésemre két nap múlva – anélkül, hogy fegyelmi tárgyalást tartottak vagy meghallgattak volna – „ítéletet” hirdettek.

Eszerint egy évig nem kaphatok sem kitüntetést, sem fizetésemelést vagy jutalmat, nem szerepelhetek máshol, csak az anyaszínházban. Amikor a szakszervezet megtudta, hogy tárgyalás nélkül milyen határozatot hoztak, kitört a botrány. Végül nem kaptam semmiféle fegyelmi büntetést, de ez a tüske máig bennem maradt. Azt hiszem, ez is hozzájárult – oly sok más mellett – a későbbi infarktusomhoz.

1981 májusában különös, formabontó darabot mutatott be a Játékszínben a Nemzeti Színház: a Halleluját. Kornis Mihály álomdramaturgiára épült muve tulajdonképpen egyetlen pillanat alatt játszódott le, mégis harminc évet sűrít magába. A színen látható lakás egyik percben iroda, a másikban pályaudvar vagy házasságköto terem. A szövegben bibliai idézetek keverednek politikai jelszavakkal, szlogenekkel, slágertöredékek gyermekmondókákkal, mozgalmi dalok falakra írt trágárságokkal, a Fel, vörösök proletárok a Csárdáskirálynővel.”

Kapcsolódó könyvek:
Garas
Latinovits
Antal Imre