Dávid Sándor  Forma-1 Sztorik 2012–2013
  • Kategória: Sport, F-1, Motor
  • Oldalszám: 332
  • Könyv kötése: puhakötéses
  • Könyv hossza: 225 mm
  • Könyv szélessége: 155 mm
  • Könyv súlya: 619 gramm
  • Áfa: 5%
  • Bizományos értékesítés: Van
  • Rendelhető: Igen
  • ISBN/ISSN: 9771416486122
Sport, F-1, Motor
Kiemelt ajánlat

Áttekintés a könyvről

Látogassa meg a kiadó Facebook oldalát!

Információ a könyvről

 

 

 

Idén is a könyvesboltok polcaira kerül Dávid Sándor legendás évösszefoglalója. Ennek a kötetnek a kézbevételével és elolvasásával is ugyanolyan szerencse éri az Olvasót, mint a korábbiakkal.

A szerző utánozhatatlan stílusa és mesélőképessége a száguldó cirkusz világát is úgy képes újraláttatni velünk, hogy szinte elfelejtjük, ezt az egészet egyszer a televízióban már mi magunk is végignéztük. A világ legnagyobb vándorcirkusza továbbra is milliók figyelmét köti le, és idén kifejezetten szoros volt a verseny.

A "varázslók", akik miatt odatapadunk a képernyőre:
- a hétszeres világbajnok Schumacher, aki most a Mercedesnél van.
- Raikkonen, aki évekig a McLaren lúzere volt, mert zseniálisan vezetett, de folyton bedöglött alatta a kocsi. De idén visszajött a Lotushoz.
- Webber, az ausztrál másodhegedűs jelenleg a legfiatalabb világbajnok és a legfiatalabb kettős világbajnok Vettel mögött.
- Hamilton 2008-as brit világbajnok, Ron Dennis a mentora, szóval a debütálása óta McLarenes.
- Alonso a kétszeres spanyol világbajnok, aki a legegyenletesebb teljesítményt hozta.
- Button, aki tavaly második lett, most ebben a szezonban nem remekelt.

 

  

Részlet a könyvből:

HÁROM PONT: VETTEL HARMADSZOR IS

VILÁGBAJNOK!


Brazil Nagydíj 2012

 

Carlos Pace pálya, Sao Paulo

 

Tizenhárom pont különbség Vettel javára, ez könnyű győzelmet ígért a kétszeres világbajnok német fiú számára még akkor is, ha tudjuk: soha nem szabad előre inni a medve bőrére. De ennek tudatában  sem gondolhattunk egy olyan „őrült versenyre”, amely végül is lett a világbajnokságnak a befejező futamából. Hogy nem vetem el a sulykot, amikor ezt mondom, ideírom mit mondott a verseny után Niki Lauda: „Ilyen versenyt még életemben nem láttam! Mindenki felülmúlta önmagát!” Sao Paolóban, egészen pontosan a húszmilliós város közelében lévő Carlos Pace versenypályán történt már egy és más, de az idei nagydíj valóban összemérhető valamennyi eddigi versennyel, még azzal is, amelynek a végén maga a versenybíróság sem tudta, hogy ki nyerte a futamot, és szégyenszemre a győztes Fisichella is csak utólag tudta meg, hogy győzött.

A verseny napján az időjárás, mint már annyiszor, most is meglehetősen szomorú volt, a pálya felett komor fellegek és világosabb felhők csaptak össze, de az időjósok, (akik ma már természetesen radarral és miegyébbel jósolnak) száraz versenyt engedtek remélni, amiből aztán lett egy esős verseny, amelynek voltak időnként száraz, és majdnem

száraz szakaszai is alaposan megkeverve ezzel a csapatokat.

Ezt az édes-bús hangulatot azonban nem csak az időjárás okozta, hanem egyébként is benne volt a levegőben: ez a verseny, az év utolsó versenye a búcsú versenye is volt sokaknak. Michael Schumachernek például az utolsó, a végső búcsú a Forma-1-től, s ezt hirdetendő,

kapott egy külön tiszteletkörre lehetőséget a versenybíróktól: körbejárhatott a rozoga Mercedesével, s egy zászlóval, amelyre azt írta fel, hogy: „Köszönöm!” és később szóban is megköszönte mindenkinek, akik segítették ebben az elmúlt három idényben, s akik osztoztak vele e három év adta nagyszerű percekben.

De búcsúztak persze mások is, akik lehet, hogy nem mennek ennyire messzire, mint Schumi, akinek a meghatottságtól könnyek szöktek a szemébe, amikor erről beszélt, hanem esetleg csak a másik istállóig, mint Hamilton, aki éppen Michael örökébe lép majd, de azért az ő sisakján is ott virított a „Köszönöm McLaren” felirat, meg mellette az is: „Az élet szenvedély”. Hogy mit ért ez alatt, azt úgy vélem mi is tudjuk, mert tapasztaltuk.

Megint mások, mind például a karambolkirály Grosjean talán még nem is tudta, hogy búcsúzik, de a Lotusnál sokan már búcsúztatnák, több kárt okoz a csapatnak, mint hasznot. A büdzsé nagy része az ő általa összetört autók pótlására ment el ugyanis, és 111-ponttal hozott kevesebbet, mint Raikkönen. ..

De nekem is megvan a magam oka a merengésre: amikor életemben először jutottam ki egy Forma-1-es versenyre (1974), az Österreichringre, az első név, amelyet meghallottam a hangszórókból, az Pace neve volt. „Signor Carlos Pace!, Signor Carlos Pace! Brazíliából keresik telefonon…” – szólt az „égi” hang, és még most is a fülembe cseng.

És szinte látom Carlost, amint rohan a fülke felé. Karizmatikus ember, remek versenyző volt, de szenvedélyesen élt, mint Hamilton sisakjáról tudjuk. Mégsem az autóversenyzésbe halt bele, hanem egy meggondolatlan repülőútba. Egy vadászrepülő barátja mellé ült be, rettenetes időjárási viszonyok között, és valahol az Andok fölött vesztek el…

Massát természetesen kikísérte a pályára az egész népes családja, gyerekestől és főleg „papástól”, akinek az arcáról, miközben a fia versenyez, az egész dráma leolvasható, ami a pályán történik.

Nem maradt otthon a háromszoros világbajnok Nelson Piquet se, és annyira nem, hogy a végén ő beszélgetett az eredményhirdetéskor a fiúkkal. Amikor Massával portugálra, a nép nyelvére fordította a szót, a tömeg ujjongva ünnepelte mindkettőjüket.

A rajtfelállás nem sok jót ígért Alonsónak. A hetedik helyről indulva nem volt sok esélye megnyerni a versenyt, de önmagában még az sem lett volna elég, a győzelméhez az kellett, hogy Vettel elvesszen hátul, valahol a tömegben.

Erre sem volt kilátás. A két McLaren állt az első sorban, a másodikban pedig a két Red Bull, majd Massa és Hülkenberg, mind a hatan a spanyol előtt, aki viszont megígérte, hogy száz százalékos teljesítményt fog nyújtani, vagy még annál is többet.

Mondanom sem kell, a rajt utáni pillanattól kezdve egy nagy számológép lett az egész pálya, ahogy változtak a helyezések, úgy változtak ugyanis az esélyek. Különösen a verseny utolsó harmadában, amikor egyik körben már Alonso lett volna a világbajnok, a másikban viszont már megint Vettel! – ez volt az az őrület, amelyről már szóltam. És ez az az őrület, amely már a rajt utáni pillanatokban elkezdődött!

Hamilton szenzációsan rajtolt, és maradt is az élen. Annál is inkább, mert ezúttal nem csak Webber indult pocsékul, akitől ezt már megszoktuk, hanem Vettel is, nyilván attól a belső izgalomtól, ami csak elfogja az embert azon a versenyen, amelyen a világbajnoki címe múlik.

Alonso viszont, megint a jobb oldalról indulva, most is rögtön ellopott két helyet, és már az ötödik helyen fordult, amikor a két Red Bull még valahol elveszett a mezőnyben.

Vettel balszerencséjére ezt a rajtot is fölborította egy ütközés. Perez találta el Sennát, Senna pedig Vettelt (de szerencsére csak oldalról, és összetörte ugyan a kipufogók műanyag burkolatát, amivel borzolta a csapat idegeit, de amely azért végig kitartott, Sebastian pedig tudomást sem vett róla), aki ettől egy félfordulattal szemben találta magát

a mezőny maradékával!

Rettenetes pillanat volt, Vettel háttal gurult „előre”, és rettegett, nehogy valaki azok közül, akik most már szembe jöttek vele, eltalálja.

 

De szerencséje volt, aki utána jött, jól láthatta a hülye helyzetet (a világbajnok szemben áll a menetiránnyal!), és időben kerülni is tudott.

Ám ebben a „rettenetes” pillanatban, mint írtam fentebb, mutatkozott meg Vettel igazi versenyzői nagysága!

Egy kisebb formátumú egyéniség biztos, hogy kiveszi a kormányt, kiszáll, és búcsút mond a világbajnoki címnek, valamint sajnáltatja magát. Hiszen ott áll szemben a menetiránnyal, a mezőny meg már sehol. Ő a tök utolsó. Viszont szerinte (nyilván) innen szép nyerni…

Komótosan megfordult hát, aztán adott egy szép kövér gázt, és a mezőny után eredt.

Ami pedig ezután következett, az szinte leírhatatlan, legfőképpen azért, mert annyi eseményt ide leírni szép sorjában, amennyi ott a pályán történt, már csak terjedelem híján sem lehet.

Vettel ugyanis hátulról szisztematikusan elindult előre, és nem telt bele néhány kör, és már komolyan kellett venni, mert Alonso az ötödik helyen hajtott, meg is perdült, Kobayashi és Webber párbaja nyomán, Vettel pedig már-már annyira följutott, hogy a pontkülönbség lassan már megint az ő javára hajlott. Eközben az eső hol eleredt, hol elállt. A radaron sötét esőfelhők jövetelét lehetett látni, s aki erre cserélt gumit, az nem biztos, hogy jól járt, mert az eső másfelé fordult. Aki meg szárazra tippelt, annak meg lejött az eső.

Biztos tippje senkinek sem lehetett, minden csapat a saját megérzései alapján hívta be cserére a versenyzőit, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a pályán óriási közlekedési káosz keletkezett! Mintegy tíz-tizenkét autóból álló raj száguldott, csaknem egy tömbben, de úgy,

hogy hármasával próbáltak a versenyzők beférni egy-egy kanyarba, és ha nem ment, hát repült a harmadik, legyen bár Webber vagy Alonso.

Ha meg nem lökték ki a másikat, akkor az első szárnyak vágták ki a kerekeket, és már mehetett a bokszba Rosberg, vagy akárki más. A verseny olyan gyorsasággal pergett, ami az eseményeket illeti, hogy a szerencsétlen tévérendező azt sem tudta hol a feje: alig tudott folyamatos élő képet adni olykor, annyi volt az kötelező ismétlés, a rengeteg

ütközés, forgás, előzés megmutatása.

A Safety Carnak is volt munkája elég, de mögötte legalább pihenhettek egy kicsit.

A sok kiállás-beállás a 24. körben olyan furcsaságot is összehozott, hogy Alonso mögött már Vettel haladt, és akkor az utóbbi „volt” a világbajnok. De amíg ez igaz lett, történt egy, s más.

Sokáig úgy látszott például, hogy a fiatal Hülkenbergnek sikerül megnyernie ezt a versenyt, de aztán a 49. körben a slick gumikon száguldó német megcsúszott a vizes aszfalton, és veszve volt minden esélye. Hamilton visszavette az első helyet. Tíz körrel később viszont Hülkenberg, miközben ismét kifarolt, a hátsó kerekével úgy oldalba találta Hamilton McLarenjét, hogy annak a versenyének ezzel vége is volt. A német tehetséget persze megbüntették, ez azonban nem változtatott azon, hogy a baleset, amelyet okozott, Alonsót vitte közelebb a világbajnoki címhez. És volt néhány olyan kör, amikor, mert Alonso már a második helyen autózott, Button mögött, Vettel pedig még pont nélküli helyen, s ezért vesztésre állt.

De keményen dolgozott az ügyön, aztán följött a nyolcadik, majd a hetedik helyre, ahol már meg is pihenhetett.

Még volt hátra néhány kör, de már ő volt a világbajnok. Megérdemelten! Azt a hajrát, amelyet végigvitt Szingapúrtól mostanáig, más valaki biztos, hogy nem bírta volna idegekkel! Ő igen. És minden esélye megvan arra, hogy Prost, Fangio és Schumacher nyomába lépjen.

Ugyanis többen már nincsenek előtte!

A verseny legszebb részei közé tartozott, amikor a két Ferrari harcolt Webberrel, meg általában, amikor a megtáltosodott Massa védte Alonsót, próbálta visszatartani a támadóit. Meg az olyan harcok, mint a veterán Schumacher és Raikkönen közötti több körös párbaj és a sok hasonló…

 

2995 Ft
2396 Ft
20 %
Ajánlott könyvek

Baráz Miklós, Földy Attila

Motor GP Sztorik 2013-2014


A MotorGP Sztorik idén is bőven adtak beszédtémát. A szakértők az egyik legkiegyenlítettebb szezonra számítanak.

Dávid Sándor

Forma 1 sztorik 2013-2014


Idén is a könyvesboltok polcaira kerül Dávid Sándor legendás évösszefoglalója. Ennek a kötetnek a kézbevételével és elolvasásával is ugyanolyan szerencse éri az Olvasót, mint a korábbiakkal.

 

Simon István

Száguldó cirkusz 2012-2013

HÉTFŐTŐL (2013. január 21-től) ÚJRA KAPHATÓ!!!

Látogassa meg a kiadó Facebook oldalát!

Baráz Miklós, Földy Attila

Motor GP Sztorik 2012–2013

KERESSE A SIKERKÖNYVET A LEGNAGYOBB KÖNYVESBOLTOKBAN!!

Látogassa meg a kiadó Facebook oldalát!

Benkő Gábor

Futballgyilkosok

A magyar bundabotrány - pénz, drogok, prostik

Látogassa meg a kiadó Facebook oldalát!