Wass Albert  A költő és a macska
  • Sorozat:
    Wass Albert díszkiadás 2. sorozat
    32. kötet
  • Magyar alcím: Novellák
  • Kategória: Szépirodalom
  • Oldalszám: 176
  • Könyv kötése: keménytáblás
  • Könyv hossza: 205 mm
  • Könyv szélessége: 140 mm
  • Könyv súlya: 245 gramm
  • Áfa: 5%
  • Bizományos értékesítés: Van
  • Rendelhető: Igen
  • ISBN/ISSN: 9789633540022
Szépirodalom

Áttekintés a könyvről

Látogassa meg a kiadó Facebook oldalát!

Információ a könyvről

A kötet a szerző emigrációban írt, már életében megjelent novelláit tartalmazza.

Ezekben az Amerikában írt novellákban már az élet ezer színe tükröződik vissza, noha témaválasztásában mindig megmarad az általa leginkább ismert és így könnyebben megálmodható világhoz – a kényszerből elhagyott szülőföldhöz.

A valóságban ő a költő, aki megírja a romokban heverő város történetét, amelyet elhagytak az emberek, de ő a macska is, aki nem az emberekhez, hanem a házakhoz – a földhöz – tartozik, és ott marad a romok között, remélve, hogy lesz majd valaki, aki a várost romjaiból újjáépíti.

Minden írásán érződik, hogy nem látomást szeretne sugallni, hanem reményt, hogy érdemes álmodni és harcolni az új magyar világért.


A költő és a macska

Miután a falak összedöltek, mindenki elhagyta a várost, csak a költő maradt ott egyedül. Meghúzódott egy perzselt rózsalugasban, ahol valamikor szerelmespárok csókolództak, és könnyes szemmel nézte a város pusztulását. Amikor az éjszaka ráborult a romokra, a költő még mindig ott ült és siratta a várost. A csöndnek halálszaga volt, s az egymásra dőlt kőfalak között szél suhogott, és denevér. Mikor a hold följött, valahonnan a romok közül előbújt a macska. Lassan végigsétált a romutcán, meglátta a költőt, odajött, s leült a lába mellé.
- Te miért maradtál itt? - kérdezte a költő. - Hiszen mindenki elment.
- Mi macskák nem az emberekhez tartozunk, hanem a házakhoz - felelte a macska. - Mi nem szoktunk elmenni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen hűségesek vagytok - mondta elismerően a költő.
- Mi nem vagyunk hűségesek, mi csak macskák vagyunk. De ki vagy te, és mit csinálsz itt egyedül?
- Költő vagyok és siratom a várost - felelte a költő.
A macska gondolkozott ezen, aztán bólintott.
- Siratod a várost. És azután?
- Azután megírom azt, ami volt. A vidám gyermekeket, a boldog szerelmeseket, a meleg otthonokat. A múltat. Mindent, ami volt.
- Az egereket is megírod - kérdezte kíváncsian a macska - akik lyukakat fúrtak a falakba, hogy könnyebben összedőljenek? A háborút is, amit az emberek csináltak, amikor meguntak házat építeni? A bombákat is, amiket azért találtak fel, hogy gyorsabban rombolhassák le azt, amit fölépítettek?
A költő bólintott.
- Mindent megírok.
- Akkor jó - felelte a macska, és lefeküdt a költő lábaihoz. - Én majd várok addig.
- Mire vársz? - kérdezte csodálkozva a költő. - Hogy visszatérjenek az emberek, s fölépítsék újra a házakat?
- Dehogy - mondta a macska -, a rigókra várok, hogy visszatérjenek. Szeretem hallgatni az éneküket. S ha éhes vagyok, megeszem őket.
- Praktikus vagy - ismerte be a költő.
- Macska vagyok - felelte a macska egyszerűen.
A perzselt rózsabokrok csupasz gallyai zörrentek a szélben. Magányos volt, hideg az éjszaka, s a romok árnyéka hosszúra nyúlott a holdöntözte téren.
- Miért gondolod, hogy visszatérnek? - kérdezte egy idő múlva a költő, s a foga megkoccant, mert fázott.
- Tudom, nem gondolom - felelte a macska. - A rigók mindég visszatérnek.
Aztán csak ültek, ültek a perzselt rózsalugasban, és nézték a holdat.
- A múltat írod most? - kérdezte egy idő múlva a macska kíváncsian. A költő bólintott.
- A múltat írom. Látod a boltokat, bujkáló szerelmeseket, iskolából hazatérő gyermekeket? Az anyákat, ahogy vacsorához terítik az asztalt, az öregeket, ahogy a kandallóknál ülnek? Látod őket?
A macska szűkre húzta a szemét.
- Látom - felelte.
- Érzed-e az otthonok melegét. A virágzó kertek illatát? - kérdezte a költő.
A macska szemében megvillant sárgán a holdfény.
- Érzem - felelte.
- Hallod a gyermekek kacagását? Szerelmesek suttogását? Halk zongoraszót lefüggönyzött ablakok mögött?
- Hallom - felelte a macska és ásított. - És most mi lesz?
- Semmi - felelte a költő. - Remeték leszünk.
- Hát jó - sóhajtott a macska -, legyünk remeték!
Azzal összegöngyölődött a költő lábainál, és lehunyta szemét. A költő pedig, akiből remete lett, ült tovább a perzselt rózsalugasban, és nézte a holdfénytől sápadt romokat. Dőlt falak tövében árny lapult. Mély volt a csönd a holt város fölött, és ájult, mint a gyász. Hideg csillagokból csöpörögni kezdett a harmat. A hold lement. Sötét lett. A macska dideregni kezdett a költő lábainál.
- És most mi lesz? - kérdezte.
A remete, aki valamikor költő volt, megvonta a vállait szomorúan.
- Nem tudom. Szeretném megírni Istent. De nem tudom.
- Nem tudod? - csodálkozott a macska. - Hogy lehet az? Hiszen te vagy A költő.
- Mégsem tudom - ismételte a remete. - Nem tudom, hogyan fogjak hozzá.
- Ó, hiszen ez nagyon egyszerű! - vidámodott föl a macska. - Építs egy házat, amelyikben tűzhely van, meg tej. A többi majd jön magától.
A remete, aki szeretett volna költő lenni újra, elindult a sötétben, és keresni kezdett a romok között. Talált egy behorpadt kályhát, és csakhamar talált egy üveg tejet is. Egy törött szék lábaiból tüzet gyújtott a kályhába, és föltette rá melegedni a tejet. A melegedő tej szagára megjött a macska is, és odatelepedett a kályha mellé. A sötétség lassan oszlani kezdett, de a romokon súlyosan ült a köd, akár egy halottas lepel. A macska dorombolni kezdett a tűz és tej szagától.
- Most sem tudod még megírni az Istent? - kérdezte.
- Most már, azt hiszem, tudom - felelte a remete, akiből újra költő lett, és kiöntötte a tej felét a macska elé egy ócska tányérba, amit a romok között talált. - Ide figyelj!
Azzal nekikezdett eltakarítani a romokat a kályha körül. Mire a köd eloszlott, s az első napsugár fölragyogott a halott város fölött, már egy egész kis kört tisztított meg a kályha körül.
- Kezdetnek jó - bólintott a macska -, már van otthonunk. Most aztán igazán megírhatod Istent.
- Már meg is írtam - felelte a költő, és mosolygott. Tekintetével a romok felé fordult. Csillogott rajtuk a harmat a napfényben. - Látod az új várost? - kérdezte a költő.
- Látom - bólintott a macska.
- Hallod a születendő gyermekek kacagását az építendő iskolákban?
- Hallom - felelte a macska.
- Érzed a jövendő otthonok melegét? Ültetendő virágok illatát?
- Érzem - felelte a macska, és beleszimatolt a romok közé behulló napfény aranyporába. - Érzem. Költő vagy igazán, és megírtad Istent.
Odébb, a perzselt rózsalugas bokrában valami mozdult. A macska nézett oda elsőnek, s a szeme megcsillant.
- Rigók - mondta. Látod, hogy visszajöttek? Élő rügy után kutatnak az égett bokrokon.
- Mit gondolsz, találnak? - kérdezte aggódva a költő.
- Persze, hogy találnak - felelte a macska fölényes bölcsességgel -, rügyek mindég maradnak, mint ahogy rigók is mindég maradnak. Meg macskák. Meg költők - tette hozzá nagylelkűen -, akik minden földindulás után előbb-utóbb meglelik az Istent. De most megbocsájtasz. Az élet hív, dolgom van a rigókkal. Azzal lassú, kényelmes léptekkel elindult, hogy birtokába vegye az új napot, az új várost, az új világot. A költő mosolyogva nézett utána, s ahogy szeme tovasiklott a romokon, már nem is romoknak látta őket, hanem alapnak egy új város alá.


Kapcsolódó könyvek:
Csillag az éjszakában
A sólyom hangja
Az utolsó lámpás

Az író életrajza

1695 Ft
1356 Ft
20 %
Ajánlott könyvek

Mapco Scott

Árnylelkek pusztítása

Valaha a messzi múltban Földünk egyetlen nagy kontinensből állt, melyen két ország örökös harcot vívott. A történet a Pusztító Ötszázéves Háború után kezdődik, amikor az árnyak I. Vinhala király vezetésével mindent elsöprő támadásra készülődnek. Az emberek végső reménysége egy merész küldetés, melynek során az otthonukban keresik fel az Isteneket, hogy segítségüket kérjék. Izgalmas karakterek elképesztő kalandjai!

Wass Albert

Életem: voltam II.

A szerző valamikor Voltam címmel elkezdte önéletrajzi regényének megírását, ezt feljegyzései igazolják.

Szele Anna

Felejtsd el a Lajost!

Miközben a szerző rávilágít a harmincas évei elején járó Grét mindennapjaira, vívódásaira, érzelmeinek csapdáira, sejtelmesen beleszövi a mesébe a főhősnő kalandjait, élményeit, életének ellentmondásait. Az izgalmas történetet végig átszövi a markáns humor, amely által a mai magyar valóság még áttetszőbbé válik.

 

bikafalvi Máthé László Zoltán

Az ötórai nő

Valójában ki az ÖTÓRAI NŐ?

Ő az, aki bejárta a világot és mindenhol valami jót tapasztalt.

Történetei tele vannak a valóságon alapuló huncutsággal, humorral,

pikantériával, élményszerű szex-villanásokkal.

Minden története olyan, hogy az bárkivel megtörténhetett volna,

mégis vele és csakis vele történtek meg, ezért is izgalmasak.

Faragó Annamária

Háború és lélek

A Háború és lélek történelmi- és családregény, egy jász család életét meséli el Trianontól a kommunizmusig. A történet minden epizódja a Jászság egyik falujából indul és oda tér vissza.

Az író kitűnő érzékkel jeleníti meg, hogy a szerény anyagi körülmények között élő jászok hogyan nevelték gyermekeiket istenhitre, hazaszeretetre, munkára, tiszteletre. A főhős sorsát befolyásoló helyzetekben világossá válik, hogy miért tekinthetők a jászok „egyenes gerincű” embereknek.