Nagyprónay János
Vissza

Nagyprónay János

Feltámad az álom

A fiú a lány szemébe nézett. Kitárta a kapukat, amelyeket az agya csukott be a szíve előtt. Átölelte az Angyallányt, megpuszilta annak tiszta, gyönyörű arcát, az pedig viszont kapaszkodott belé.

            -Én is, Nimród. –mondta az angyal és kibuggyant az első könnycsepp a szeméből. – Szólok majd hozzád az égen át. Ne feledd, hogy nem a fegyver kovácsol békét, hanem a tiszta lélek.

            -Nem feledem.

            -Ne hallgass a gonoszra, még akkor sem, ha úgy tűnik, nincsen más esélyed. Minden fényes döntés a te és a szeretteid javát szolgálja. Ne hallgass a félelemre sem, mert az tesz gyűlölködővé önmagad és a világ iránt.

            -Igyekszem.

            -Ne igyekezz, hanem tegyél így. Könyörgöm, kedvesem. Könyörgöm!

            -Rendben. Így fogok tenni. Nem feledem el a szavaid.

            -Remélem, látni foglak még. Ha nem jössz vissza, a pokolba is utánad megyek!

            -Nem kell.

            Az Angyallány könnyes szemekkel a fiú szemébe nézett. El akarta neki mondani azonnal a titkot, de nem volt képes rá. Mindent tönkretehetne most, minden összeomolna, ha Nimród azt most tudná meg indulás előtt.

            -A mindenem vagy, Nimród. A mindenem. A világom, a küldetésem, a végzetem. Nincsen másom és nem is akarok mást, csak téged látni. Boldognak látni. Még ha rám se nézel, akkor is.

            -Ha ez sikerül, boldognak fogsz látni. És mindig rád fogok nézni, kívül és belül.

Szépirodalom
Vissza