Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
hu
Ár:
1.695 Ft
1.356 Ft
Kedvezmény: 20%
Menny.:db

A költő és a macska - Novellák - Wass Albert

Ár:
1.695 Ft
1.356 Ft
Kedvezmény: 20%
Menny.:db
A kötet a szerző emigrációban írt, már életében megjelent novelláit tartalmazza. Ezekben az Amerikában írt novellákban már az élet ezer színe tükröződik vissza, noha témaválasztásában mindig megmarad az általa leginkább ismert és így könnyebben megálmodható világhoz – a kényszerből elhagyott szülőföldhöz. A valóságban ő a költő, aki megírja a romokban heverő város történetét, amelyet elhagytak az emberek, de ő a macska is, aki nem az emberekhez, hanem a házakhoz – a földhöz – tartozik, és ott marad a romok között, remélve, hogy lesz majd valaki, aki a várost romjaiból újjáépíti. Minden írásán érződik, hogy nem látomást szeretne sugallni, hanem reményt, hogy érdemes álmodni és harcolni az új magyar világért.
Szállítási díj: 1.300 Ft
Átlagos értékelés: Nem értékelt

Leírás

A költő és a macska Miután a falak összedöltek, mindenki elhagyta a várost, csak a költő maradt ott egyedül. Meghúzódott egy perzselt rózsalugasban, ahol valamikor szerelmespárok csókolództak, és könnyes szemmel nézte a város pusztulását. Amikor az éjszaka ráborult a romokra, a költő még mindig ott ült és siratta a várost. A csöndnek halálszaga volt, s az egymásra dőlt kőfalak között szél suhogott, és denevér. Mikor a hold följött, valahonnan a romok közül előbújt a macska. Lassan végigsétált a romutcán, meglátta a költőt, odajött, s leült a lába mellé. - Te miért maradtál itt? - kérdezte a költő. - Hiszen mindenki elment. - Mi macskák nem az emberekhez tartozunk, hanem a házakhoz - felelte a macska. - Mi nem szoktunk elmenni. - Nem is tudtam, hogy ilyen hűségesek vagytok - mondta elismerően a költő. - Mi nem vagyunk hűségesek, mi csak macskák vagyunk. De ki vagy te, és mit csinálsz itt egyedül? - Költő vagyok és siratom a várost - felelte a költő. A macska gondolkozott ezen, aztán bólintott. - Siratod a várost. És azután? - Azután megírom azt, ami volt. A vidám gyermekeket, a boldog szerelmeseket, a meleg otthonokat. A múltat. Mindent, ami volt. - Az egereket is megírod - kérdezte kíváncsian a macska - akik lyukakat fúrtak a falakba, hogy könnyebben összedőljenek? A háborút is, amit az emberek csináltak, amikor meguntak házat építeni? A bombákat is, amiket azért találtak fel, hogy gyorsabban rombolhassák le azt, amit fölépítettek? A költő bólintott. - Mindent megírok. - Akkor jó - felelte a macska, és lefeküdt a költő lábaihoz. - Én majd várok addig. - Mire vársz? - kérdezte csodálkozva a költő. - Hogy visszatérjenek az emberek, s fölépítsék újra a házakat? - Dehogy - mondta a macska -, a rigókra várok, hogy visszatérjenek. Szeretem hallgatni az éneküket. S ha éhes vagyok, megeszem őket. - Praktikus vagy - ismerte be a költő. - Macska vagyok - felelte a macska egyszerűen. A perzselt rózsabokrok csupasz gallyai zörrentek a szélben. Magányos volt, hideg az éjszaka, s a romok árnyéka hosszúra nyúlott a holdöntözte téren. - Miért gondolod, hogy visszatérnek? - kérdezte egy idő múlva a költő, s a foga megkoccant, mert fázott. - Tudom, nem gondolom - felelte a macska. - A rigók mindég visszatérnek. Aztán csak ültek, ültek a perzselt rózsalugasban, és nézték a holdat. - A múltat írod most? - kérdezte egy idő múlva a macska kíváncsian. A költő bólintott. - A múltat írom. Látod a boltokat, bujkáló szerelmeseket, iskolából hazatérő gyermekeket? Az anyákat, ahogy vacsorához terítik az asztalt, az öregeket, ahogy a kandallóknál ülnek? Látod őket? A macska szűkre húzta a szemét. - Látom - felelte. - Érzed-e az otthonok melegét. A virágzó kertek illatát? - kérdezte a költő. A macska szemében megvillant sárgán a holdfény. - Érzem - felelte. - Hallod a gyermekek kacagását? Szerelmesek suttogását? Halk zongoraszót lefüggönyzött ablakok mögött? - Hallom - felelte a macska és ásított. - És most mi lesz? - Semmi - felelte a költő. - Remeték leszünk. - Hát jó - sóhajtott a macska -, legyünk remeték! Azzal összegöngyölődött a költő lábainál, és lehunyta szemét. A költő pedig, akiből remete lett, ült tovább a perzselt rózsalugasban, és nézte a holdfénytől sápadt romokat. Dőlt falak tövében árny lapult. Mély volt a csönd a holt város fölött, és ájult, mint a gyász. Hideg csillagokból csöpörögni kezdett a harmat. A hold lement. Sötét lett. A macska dideregni kezdett a költő lábainál. - És most mi lesz? - kérdezte. A remete, aki valamikor költő volt, megvonta a vállait szomorúan. - Nem tudom. Szeretném megírni Istent. De nem tudom. - Nem tudod? - csodálkozott a macska. - Hogy lehet az? Hiszen te vagy A költő. - Mégsem tudom - ismételte a remete. - Nem tudom, hogyan fogjak hozzá. - Ó, hiszen ez nagyon egyszerű! - vidámodott föl a macska. - Építs egy házat, amelyikben tűzhely van, meg tej. A többi majd jön magától. A remete, aki szeretett volna költő lenni újra, elindult a sötétben, és keresni kezdett a romok között. Talált egy behorpadt kályhát, és csakhamar talált egy üveg tejet is. Egy törött szék lábaiból tüzet gyújtott a kályhába, és föltette rá melegedni a tejet. A melegedő tej szagára megjött a macska is, és odatelepedett a kályha mellé. A sötétség lassan oszlani kezdett, de a romokon súlyosan ült a köd, akár egy halottas lepel. A macska dorombolni kezdett a tűz és tej szagától. - Most sem tudod még megírni az Istent? - kérdezte. - Most már, azt hiszem, tudom - felelte a remete, akiből újra költő lett, és kiöntötte a tej felét a macska elé egy ócska tányérba, amit a romok között talált. - Ide figyelj! Azzal nekikezdett eltakarítani a romokat a kályha körül. Mire a köd eloszlott, s az első napsugár fölragyogott a halott város fölött, már egy egész kis kört tisztított meg a kályha körül. - Kezdetnek jó - bólintott a macska -, már van otthonunk. Most aztán igazán megírhatod Istent. - Már meg is írtam - felelte a költő, és mosolygott. Tekintetével a romok felé fordult. Csillogott rajtuk a harmat a napfényben. - Látod az új várost? - kérdezte a költő. - Látom - bólintott a macska. - Hallod a születendő gyermekek kacagását az építendő iskolákban? - Hallom - felelte a macska. - Érzed a jövendő otthonok melegét? Ültetendő virágok illatát? - Érzem - felelte a macska, és beleszimatolt a romok közé behulló napfény aranyporába. - Érzem. Költő vagy igazán, és megírtad Istent. Odébb, a perzselt rózsalugas bokrában valami mozdult. A macska nézett oda elsőnek, s a szeme megcsillant. - Rigók - mondta. Látod, hogy visszajöttek? Élő rügy után kutatnak az égett bokrokon. - Mit gondolsz, találnak? - kérdezte aggódva a költő. - Persze, hogy találnak - felelte a macska fölényes bölcsességgel -, rügyek mindég maradnak, mint ahogy rigók is mindég maradnak. Meg macskák. Meg költők - tette hozzá nagylelkűen -, akik minden földindulás után előbb-utóbb meglelik az Istent. De most megbocsájtasz. Az élet hív, dolgom van a rigókkal. Azzal lassú, kényelmes léptekkel elindult, hogy birtokába vegye az új napot, az új várost, az új világot. A költő mosolyogva nézett utána, s ahogy szeme tovasiklott a romokon, már nem is romoknak látta őket, hanem alapnak egy új város alá.

Paraméterek

Magyar alcím Novellák
Kategória Szépirodalom
Oldalszám 176
Könyv kötése keménytáblás
Könyv hossza 205 mm
Könyv szélessége 140 mm
Könyv súlya 245 gramm
Áfa 5%
Bizományos értékesítés Van
ISBN/ISSN 9789633540022

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!