Sport - Forma-1 sztorik 2009 - Dávid Sándor

Meg is nyerte a világbajnokságokat, miközben Ron Dennis, Max Mosley és Flavio Briatore feje a porba hullt, természetesen más-más módon, okból és időpontban, míg Massáé, amelyért a legjobban aggódtunk a Hungaroring táján, a helyén maradt!

És ezek csak címszavak a világbajnokság történetének hatvanadik évének eseményeiből, amely egyúttal a versenysorozat legbotrányosabb éve is egyben.

Mindezekről értekezik Dávid Sándor, akinek ebben a sorozatban, stílusosan, ez a 13. kötete.

Részlet a könyvből: Számolgatós, méricskélős kollégáim már legalább két versennyel ezelőtt megállapították, hogy a Red Bullok, magyarul a Vörös Bikák már gyorsabbak, mint Brawn csodálatos autói.

Gyorsaságukat azonban nem tudták érvényre juttatni, mert versenytaktikájuk messze nem volt olyan hibátlan, mint a zseniális Ross Brawné.

Annak ellenére, hogy én a kilókkal, literekkel és centiméterekkel nagyságrenddel kevesebbet törődöm, mint ők, s ehelyett inkább a versenyzőket figyelem, magam is megállapítottam, hogy már-már csak hajszál választja el a zseniálisan kezdett Buttont a szintén zseniális, őt üldöző Vetteltől, s hovatovább csak idő kérdése, hogy utóbbi, vagy inkább a csapata fordítson a kockán.

Ez most megtörtént. És kiderült, hogy adott esetben Vettel is tud hibátlanul végigvezetni egy egész versenyt, szárazon és korrekt körülmények között is rajt-cél győzelmet aratni.

Ahhoz, hogy ez bebizonyosodjék mindössze annyi kellett, hogy az ellenfél, a Brawn-gárda egy picit hibázzon.

A verseny sorsa lényegében már az időmérő edzésen eldőlt, ahogy azt Jenson maga is elmondta, azzal, hogy a csapat a második gyors körében, teljesen fölöslegesen kihívta őt a boxba.

Pedig éppen abban a körben javíthatta volna meg az addigi eredményét, s juthatott volna előrébb az induló rangsorban. „Valóban elhamarkodtuk a dolgot” – mondta utólag Ross Brawn, ez a mi hibánk volt.

Hogy aztán Jenson miért hajtotta végre a hibás parancsot?... Arra nézve eszembe jut egy kitűnő író, Martti Larni egyik aranyköpése a Negyedik csigolya című könyvéből, mely szerint: „A vécé olyan, mint a sír.

Ha menni kell, hát menni kell!” Vagy ahogy Button mondá: „Ha a füledre szólnak, hogy gyere ki, akkor kimész és kész!” Silverstone nagyon sok versenyzőnek a kedvenc pályája.

Az egykori repülőtér teljesen sík területén létesült pályának sok és gyors kanyarja van, a szalagja széles, van rajta hely bőven, szóval ideális a „klasszikus” versenyzésre, semmi nem akadályozza, vagy nehezíti a száguldást.

Az itt elért eredmények pedig igen jó alkalmat adnak bizonyos, sokszor keserű tanulságok levonására.

A Brawn csapat például igazolva láthatta azt (amit, gondolom amúgy is jól tudnak), hogy Barrichello nem tudja helyettesíteni a ragyogó Buttont, meg azt is, hogy Button sem képes csodákra, amennyiben eleve vert helyzetből indul, s ráadásul még „félelmében” (vagy óvatosságból?!) még el is rontja a rajtot.

És gondolom, keserű szájízzel fejezte be a versenyt egy sor nagyszerű versenyző, köztük világbajnokok is (Hamilton, Alonso, Raikkönen), akik bár remek harcot vívtak adott esetben egymással és a többiekkel, érezniük kellett, hogy még messze nincsenek a megszokott helyükön, feltehetően az autójuk hiányosságai miatt.